|
|||
|
2012. január 19., csütörtök Bár már jóval korábban
jelezte csatlakozását, a hír csak most jutott el a honlap frissítőjéhez,
így megkésve, de annál nagyobb örömmel üdvözöljük Dr. Lukácsi Éva
lelkipásztort és az általa vezetett Wass Albert Irodalmi Kört a 2012-es
felolvasáson! Miami megérkezésével idén is lesz tengerentúli helyszínünk,
ráadásul annak a közösségnek a szervezésében, melyet az erdélyi író
személyesen támogatott kialakulása idején. 2012. január 13., péntek Kedves Látogatók!
Az utóbbi időben nem volt időnk frissíteni a honlapot, közben
szerencsére folyamatosan érkeztek a jelentkezők, Isten Hozta körünkben
Pécs-Somogy, Rákoskeresztúr, Pécs, Kaposvár, Bőcs, Pápa, Hatvan és
Kalocsa szervezőit és leendő felolvasóit! 2011. december 22. Az
utóbbi napokban megérkezett a felolvasók körébe a fejér megyei Gyúró és
Nagykanizsa közössége. Mindkét település az előző, negyedik
felolvasáson jelentkezett először, örömmel köszöntjük a visszatérést, és
kívánunk eredményes szervezést Szabados Lenke, illetve Kósa Bernadett
csapatának! 2011. december 10. Három
jó hírünk van az ötödik Wass Albert-felolvasásról! A napokban csatlakozott az első székelyföldi, egyben
harmadik erdélyi település a 2012-es összefogáshoz, Kézdivásárhelyen is
felcsendülnek az örökérvényű üzenetek február végén. Egyik
leghűségesebb támogatónk is jelezte a napokban részvételét,
Hódmezővásárhely már negyedjére vesz részt az országos maratonban.
Örömmel köszönthetünk egy új csatlakozót, a szentesiek jövőre
először kapcsolódnak be a kezdeményezésbe. Köszönjük a támogatást,
kívánunk eredményes szervezést mindhárom helyszínnek! 2011. december 3. Megérkezett
körünkbe Veszprém városa is, Gál Tünde immár negyedszer vállalja magára a
szervezést a Bakony melletti településen. Köszönjük a kitartást, és kívánunk
sok erőt a felkészüléshez! 2011. november 29. Szeretettel
köszöntjük az elmúlt napokban csatlakozott hat helyszínt. Győr, Szeged,
Kiskunfélegyháza, Miskolc, Kajárpéc és Nagybánya is hűséges
támogatónknak számít, kívánunk sok erőt a szervezéshez! 2011. november 25. Örömmel
jelezzük, hogy megérkezett az ötödik országos Wass Albert-felolvasás
első erdélyi helyszíne, Trifói Fazekas Izolda szervezésében megkezdték a
felkészülést a koltói magyarok. Immár harmadszor csatlakoznak a
felolvasáshoz, Isten Hozta őket! 2011. november 21. Kedves
látogatók! 2011. május 31. 2011. május
14-én, szombaton, Budapesten országos találkozót tartottak a Wass
Albert-felolvasások helyszíneinek szervezői. Csodálatos élménnyel
lettünk gazdagabbak, a kitűzött célnak megfelelően erőink
összeadódtak, sok értékes tapasztalatot, élményt osztottunk meg egymással, és
elfogadtuk az oktatásügyi tárcának szánt nyilatkozatunkat is. Köszönjük a jelen
levő társainknak a támogatást, és azoknak is, akik otthonról küldték a
segítséget! 2011. március 22. Bő egy
hónappal ezelőtt minden idők legnagyobb részvételével zajlott a
negyedik országos felolvasás. Mindenkinek köszönjük ezt a példátlan
összefogást és a sok üzenetet, biztatást! Összesen 45 amerikai,
erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki, és belső-magyarországi
település vett részt. Ebben az évben először a különböző helyszínek
egy órára egymás hangját is hallották a világháló segítségével. Még egyszer
nagy köszönet a miskolci felolvasóknak, hogy megszervezték a péntek éjszakai
körkapcsolást! A körkapcsolás
legvégén a dombóváriak által elkezdett közös éneklés felejthetetlen élmény
volt! Ahogy megszólalt az ottani kórus gyönyörű hangja, a fővárosi
helyszínen abban a pillanatban mindannyian önkéntelenül körbeálltuk a
számítógépet, és énekelni kezdtük velük a népdalt, és minden porcikánkat
átjárt az a hatalmas érzés, hogy EGYÜTT VAGYUNK!!! Éppen úgy, ahogy
azt az erdélyi író megálmodta… Az idei
felolvasás is rengeteg új kapcsolatot hozott, és a megtapasztalt egységet
szeretnénk személyes találkozással is megerősíteni. Ezért május 14-én,
szombaton várjuk szeretettel a különböző települések felolvasásainak
szervezőit a budapesti országos találkozóra! Mind a négy eddigi
felolvasás csatlakozóit szívesen látjuk, tehát nem csak az idén
résztvevő településeket! A helyszínről és a pontos időpontról
hamarosan hírt adunk. 2011. február 11. Egy
héttel a felolvasás kezdete előtt örömmel jelenthetjük egy újabb erdélyi
helyszín csatlakozását, Nagybánya 2009 után újra részt vesz a
kezdeményezésben. Nagyon fontos esemény Lelesz jelentkezése, történetünk
során először lesz velünk felvidéki helyszín, teljessé téve a
Kárpát-haza jelenlétét a felolvasáson. A pest-megyei Péteri is csatlakozott,
így már 38 helyszínünk van, Isten Hozta az újonnan érkezetteket a felolvasók
körében! 2011. február 2. Nagykanizsa,
Pápa és Csorna csatlakozásával minden eddiginél népesebb lett az 2011-es
felolvasás, immár 35 helyszínünk van! A mi kezdeményezésünk idei alakulása is
jelzi, hogy Hála Istennek egyre több a közösséget szervező, közös
épülést kereső ember a Kárpát-medencében. 2011. január 29. Tisztelt
látogatók! 2011. január 17. Helyszíneink
száma immár 21-re nőtt! Sok szeretettel köszöntjük az új helyszínek
szervezőit és résztvevőit! Az
erdely.ma hírportál felolvasó helyszíneknek tett felajánlása az alábbi
beharangozó cikk végén olvasható: 2011. január 8. Végre
sikerült megoldanunk a honlap frissítését, legyőzve a technikai gondot -
hamarosan nekilátunk a részletesebb újításoknak. 2010. feb. 17 A legnagyszerűbb hír: soha
nem látott egymásutánban és hihetetlen lelkesedéssel jelentkeznek az újabb helyszínek
szervezői, így idén a felolvasások történetének eddigi legnagyobb
létszámát is
megdöntöttük, lévén, hogy eddig a pillanatig 27 helyszín csatlakozott! Frissítettük a helyszínek
listáját, történt ugyanis néhány változás pár helyszínen. Kérjük, nézze meg
mindenki a saját helyszínén nem változott-e valami. 2010 feb. 7 Eger, Kajárpéc és Zalaegerszeg csatlakozásával immár huszonegy
helyszínen leszünk
lélekben együtt!
2010 feb. 4 Üdvözöljük sorainkban Kunszentmártont és Kisgyőrt. Felolvasóhelyszíneink száma velük elérte a 18-at! 2010 feb.1 Tapolca
és Kecskemét csatlakozásával
tizenhatra bővült a felolvasóhelyszínek száma!
2010 jan. 28 Elkészült a
felolvasást hírdető plakát
grafikája! Nagy
köszönet érte Cserháti VGA Gergőnek !
2010 jan. 26 Üdvözöljük a tizennegyedik helyen belépő Szolnokot
!
2010 jan. 24 Elkészültek a budapesti és a debreceni szórólapok
mintái! A Média
menüpontban megtekinthetők, letölthetők, szabadon
terjeszthetők :)
2010. jan.22 Bejelentették csatlakozásukat a "konok
kunok" Kiskunfélegyházáról! Isten hozott
benneteket!
2010. jan.15 Két újabb helyszín csatlakozott az eddigi tíz
mellé! Üdvözöljük Marosvásárhely és Szeged felolvasóit!
2010. jan. 13 Elkészültek a felolvasást hirdető bannereienk!
Segítsetek a felolvasómaraton hírének
terjesztésében, ajánljátok a bannert ismerős honlapoknak!
2009.dec.27 Mint látható, elkészült a honlap, van rajta Fényképgaléria és vannak Élménybeszámolók
az előző felolvasások hangulatának felidézéséhez. Elkészült a Fórum is,
használjátok bátran.
Bármilyen honlappal kapcsolatos problémát,
észrevételt a honlapkukacwassalbertfelolvasas.hu címre várunk. |
|
||